Big Stories, Tiny Winces | Nagy történetek, apró rezzenések 2008

Tamás Boros (stud-groom)
The Flavour of  Palinka/The Art of  Ripening

The time of the Sziget Festival was approaching. A week of pure relaxation. Revelry.  Trance.  Tamás thought it wisely through and took measures of precaution:  on a balmy summer night, under cover of the darkness he buried twenty litres of palinka in the ground of the Hajógyár Island.
Two weeks later the festival opened its gates, and Tamás and his friends began to track down the hidden treasure. However, the  features of the terrain had dramatically changed since its state of rest; in vain did Tamás remember the direction.  After long debates they moved tents and punks lying on the ground, but all in vain. The palinka was lurking somewhere beneath the ground, beyond their reach.
After the festival was over, Tamás couldn’t find his rest. He went back during the night. Everything was silent and peaceful again. The stages, the tents, the bars were gone; the directional points were clear again. He found his way, digged out the alcohol and brought it home.
All’s well that ends well: palinka is one of those drinks that the time spent under the ground can only add to its taste…

Boros Tamás (lovász)
A pálinka zamata/Az érlelés művészete

Közelgett a Sziget Fesztivál ideje. Egy hét teljes kikapcsolódás. Tobzódás. Önkívület. Tamás bölcsen előre gondolkozott: egy balzsamos nyári éjjelen, a sötétség leple alatt elásott húsz liter pálinkát a Hajógyári Szigeten.
Két héttel később megnyitotta kapuit a fesztivál, és Tamás a barátaival hozzálátott, hogy felkutassa az elrejtett kincset. Igen ám, de annak idején hiába tájolta be gondosan a rejtekhelyet, a sziget nyugalmi állapotához képest szélsőségesen megváltoztak a terepviszonyok. Hosszas viták után sátrakat rakattak arrébb, földön fekvő punkokat görgettek el, de minden hiába. A pálinka ott lapult valahol a föld mélyén, elérhetetlenül.
A fesztivál után Tamást nem hagyta nyugodni a dolog. Visszament éjszaka. Ismét minden nyugodt volt. A színpadok, a sátrak és a söntések eltűntek, megkerültek a keresett tájékozódási pontok. Kitisztult a kép, kiásta és hazavitte a pálinkát.
Minden jó, ha a vége jó: a pálinka azok közé az italok közé tartozik, amelyeknek nagyon jót tesz a föld alatt töltött idő…

Tamás Zányi (sound designer)
Beautiful, Precise Work

Tamás Zányi received the task on the teacher formation department of the Berzsenyi Dániel Musical College to collect folk songs on field, under authentic circumstances.
Tamás’ first informant was his mother, who knew quite a few folk tunes as a teacher; she also recruited an old lady from Agárd. Tamás just couldn’t find a third informant. Well, actually, let’s be honest: he spared the effort. That’s how  widow Imre Keszi, who lived in a small village in Tolna county came alive in Tamás’ mind….Tamás recorded the typical Tolna-folk tunes with a scarf wrapped around his mouth, then he re-recorded the song back and forth from one cassette recorder to an other, in order to create a more noisy atmosphere. Finally he analyzed the recordings in depth with the help of his textbooks, musing about the beauty of folk tunes-collecting.
The teacher’s evaluation: beautiful, precise work.

Zányi Tamás (hangmérnök)
Szép, precíz munka

Zányi Tamás a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola ének-zene tanári szakán azt a feladatot kapta, hogy terepen, autentikus körülmények között gyűjtsön népdalokat.
Tamás első adatközlője az édesanyja volt, aki tanítónőként sok népdalt ismert, és beszervezett egy agárdi nénit is. Harmadik adatközlőt Tamás sehogyse talált. Illetve, legyünk őszinték: sajnálta az erőfeszítést. Így született meg Tamás fejében özvegy Keszi Imre, aki egy Tolna megyei kis faluban éldegélt… A jellegzetes tolnai népdalokat Tamás egy szája elé tekert sállal vette fel, majd a felvételeket két kazettás magnó között át- meg átjátszotta, hogy minél zajosabbak legyenek. Végül a felvételeket szakkönyvek segítségével hosszasan elemezgette, el-elmerengve a népdalgyűjtés szépségein.
A tanár értékelése: szép, precíz munka.

Károly Szalóky (gallery owner)
Breakfast

Károly Szalóki was smearing bread for his family.
He loved liver paste. He felt that the day had a quite promising beginning.
However, while he lifted the knife to his mouth after having finished the procedure – in order not to waste the remains of the liver paste – he tried to lick the knife blade longways and not sideways. Thinking back he himself could not understand what made him to stab his own throat a little on that morning.

Szalóky Károly (galériatulajdonos)
Reggeli

Szalóky Károly kenyereket kent a családjának.
Szerette a májkrémet. Úgy érezte, ígéretesen indul a nap.
Ám amikor befejezve a műveletet a szájához emelte a kést, hogy a maradék májkrém ne vesszen kárba, a kés pengéjét nem oldalról, hanem hosszábban próbálta lenyalni. Visszagondolva maga sem érti, hogy milyen megfontolásból szúrta kissé torkon magát azon a reggelen.

Roland Tzafetás (actor)
Accentuated extra

Roland received a role in an American production.
It wasn’t a big role. He had to stir a cup of coffee behind  the leading actor.  In a blurred take. Actually, it wasn’t a big role; however, since Roland was an acknowledged actor,  he deserved a costume. Roland  was immediately escorted  to the costume trailer.  The acclaimed costume designer, with  dozen assistants, took him in hands in an instant. They put several coats on him, one after the other. There is one thing, however, that Roland finds  quite hard to bear: when strange hands are touching him all over. Diplomatically he said: “Guys, it’s enough if you point at the piece and I’ll try it on” – without waiting for an answer, he stepped to the hanger and grabbed the nearest coat. Much to his surprise, there was a slip of paper put inside of the black coat, with the name “Jeremy Irons” written on it.
Roland, being placed third in the Jeremy Irons look-alike contest didn’t hesitate too much: he tried the coat on. Seeing the satisfied looks of the costume-section, he emphasised his choice with a cool “it’s ok”.
Although there was no need of Roland’s otherwise remarkable craftsmanship, he rightly felt that through the tightfitting coat, the spirit of  the great Jeremy Irons was surrounding him.

Tzafetás Roland (színész)
Kiemelt statiszta

Roland szerepet kapott egy amerikai produkcióban.
Nem volt nagy szerep. Egy csésze kávét kellett kevergetnie a vezető színészmögött. Életlenben. Tulajdonképpen egészen kis szerep volt, de mivel Roland elismert művész, járt neki az öltöztető. Rolandot megérkezése után azonnal a jelmeztárba kísérték. A nagynevű jelmeztervező tucatnyi asszisztensével azonnal kezelésbe vette. Egymás után aggatták rá a különböző felöltőket. Roland azonban egy valamit tűr nehezen: ha idegen kezek matatnak rajta. Diplomatikusan így szólt: „srácok, elég, ha rámutattok és felcsűröm”, majd válaszra sem várva egy fogashoz lépett, és az első, keze ügyébe akadó kabátot leakasztotta. Legnagyobb megdöbbenésére a fekete szövetkabát belsejébe egy fehér cédula volt ragasztva, rajta a felirattal: Jeremy Irons.
Roland a Jeremy Irons hasonmásverseny 3. helyezettjeként nem sokat teketóriázott, felpróbálta a kabátot. Látva a ruhaszekció elégedett arckifejezését, egy laza „it’s ok” kijelentéssel nyomatékosította választását.
Bár a forgatás során nem volt szükség Roland egyébként jelentős mesterségbeli tudására, joggal érezhette, hogy a testéhez simuló kabáton keresztül Jeremy Irons színészóriás szelleme járja át.

János Szirtes (artist)
Maopa (monkey)

On a summer, around nineteen seventy-three, or perhaps seventy-four, János Szirtes decided to hitchhike across Central Eastern Europe with his friends.
In Prague, one of János’ acquaintances tracked him down and asked to do a favour for him: to deliver a diplomatically important consignment to a member of the Polish hippie community, to a certain Maopa. Since the package was practicably rectangle-shaped, it didn’t seem to be much of a burden: it fit easily into János’ bag.
They could sneak in with the mysterious package in the Communist-organised East Berlin World Youth Festival that was even protected with an own closing of the frontiers. They picked up two Polish girls there and arrived in the Polish Csensztohova, the meeting point of the community.
The community pitched camp on the holy place of pilgrimage of the Catholic Church. There stood an enormously large cross on the church hill with a bonfire-like campfire burning next to it. Hundreds of long-haired flower children were sitting next to the fire. Nuns were distributing warm tea and bread.
On the third day, the police came, collected the people and brought them away. They didn’t harm the foreigners, but they beat up the Polish and ripped out their hair with their own hands.
János and his friends were deported and thrown out of the country at the Czechoslovakian border.
This didn’t bother them at all: They sneaked back in across another border, and didn’t stop until Warsaw. There they delivered the consignment to Maopa: a brown, seemingly soft mass that weighted about half kg, wrapped in aluminium…
The policemen searched everyone through, János’ calmopyrin was chemically analyzed, however, Maopa’s gift was never examined through. Only after quite some time did it begin to dawn on János, that perhaps the aluminium didn’t conceal quince jelly…

Szirtes János (képzőművész)
Maopa (majom)

Egyik nyáron, valamikor ezerkilencszázhetvenháromban, de az is lehet, hogy hetvennégyben, Szirtes János elhatározta, hogy barátaival autóstoppal bejárja Közép-Kelet Európát.
Prágában Jánost felkereste egy ismerőse azzal a kéréssel, hogy vigyen el egy diplomáciailag fontos küldeményt a lengyel hippi kommuna tagjának, bizonyos Maopának. Mivel a csomag praktikusan téglalapalakú volt, nem tűnt nagy tehernek: kényelmesen elfért János hátizsákjában.
A rejtélyes csomaggal belógtak az amúgy külön határzárral védett, kommunista szervezésű, kelet-berlini Világ Ifjúsági Találkozóra. Ott felszedtek két lengyel lányt, és velük kiegészülve érkeztek a lengyel  Csensztohovába, a kommuna gyülekező helyére.
A kommuna a katolikus egyház szent zarándokhelyén vert tábort. A templomdombon óriási kereszt állt, mellette hatalmas, máglyaszerű tábortűz. Több száz hosszú hajú virággyermek ült a tűz körül. Apácák meleg teát és kenyeret hordtak körbe.
Harmadnap rendőrök szedték össze és vitték el az embereket. A külföldieket nem nagyon bántották, de a lengyeleket verték, és kézzel tépték ki a hajukat.
Jánosékat pár nap után újra bezsuppolták, és a csehszlovák határon kidobták őket az országból.
Több se kellett nekik: a másik határon visszalógtak, és Varsóig meg sem álltak. Varsóban adták át Maopának a küldeményt: a fél kilós, barna, puhának tűnő tömböt, alufóliába csomagolva…
A börtönben a rendőrök mindenkit átkutattak, János calmopyrinjét kémiailag analizálták, de a Maopa ajándékát nem vizsgálták. Jánosban is csak sokkal később kezdett derengeni, hogy talán nem birsalmasajtot rejtett az alufólia.

László Szép (electrician)
Brno-Tatabánya

In nineteen seventy-four László and his friends travelled to Brno for the motorcycle world championship. Since they couldn’t carry out anything from the country, after their arrival in Brno they bought themselves tents to spend those couple of days somewhere.
They had a great time during the championship; however, on the day of their departure it started to rain. Since they had to go to work the next day, they couldn’t do anything but take off in the pouring rain.
After a couple of kilometres all their stuff became soaking wet, hence they were forced to take a break and have a strategic discussion. They wrapped black litterbags and tent canvas around their legs and put on their trench jackets inside out, buttoning each other up.
They arrived like this in Tatabánya where the rain was only drizzling. Because of the huge amount of mud that the cars had splashed on them, they were almost unrecognizable. A policeman stopped them at the Steibnic statue on Ferihegy, who couldn’t believe his own eyes. The patrol was so confused by their bizarre looks that eventually he was unable to ask anything.
When László and his friends arrived home, they were washed down with watering cans and the gardening hose.

Szép László (elektrikus)
Brno-Tatabánya

Ezerkilencszázhetvennégyben László a barátaival Brnoba utazott a motoros világbajnokságra. Mivel semmit sem lehetett kivinni az országból, megérkezésük után Brnoban vettek maguknak sátrakat, hogy legyen hol eltölteniük azt a pár napot.
Remek idejük volt a világbajnokság alatt, de a visszaindulás reggelén elkezdett esni az eső. Mivel másnap már dolgozniuk kellett, nem tehetettek mást: az undok, szakadó esőben indultak útnak.
Pár kilométer után mindenük átázott, ezért kényszerpihenőt és stratégiai megbeszélést tartottak. Szétvágott fekete szemeteszsákokkal és sátorponyvával betekerték a lábukat, a viharkabátot pedig fordítva vették fel, egymásnak begombolva hátul.
Így érkeztek meg Tatabányára, ahol már csak szemerkélt az eső. A sok, autók által felvert sártól szinte felismerhetetlenek voltak. A ferihegyi Steibnic szobornál megállította őket egy rendőr, aki nem akart hinni a szemének. A járőrt annyira összezavarta bizarr látványuk, hogy végül semmit sem tudott kérdezni tőlük.
Mikor hazaértek, az udvaron öntöző kannákkal és slaggal mosták le őket és motorjaikat.

Viktor Horváth (media design major student)
The Interview

Viktor Horváth received the assignment to do an interview with Erick van Eggerat, the Dutch celebrity architect, in connection with his vast Hungarian exhibition.
The interview went great. In his mind, Viktor leaned back in his armchair and sipped from his imaginary dry martini.
It turned out only the next day, while reviewing the raw footage, that the interviewee’s first, reflex-like move was to turn the microphone off. By that time Egeraat had already left the country, hence Viktor had to look for a less palpable resolution.
After turning down the idea of involving a Dutch sign-translator, together with Tamás Török, a casual reporter, they reconstructed the interview with the help of notes, memories and reports from eye-witnesses, and then, after almost a month of casting, during which Viktor, his father and many more failed, finally, they made actor Roland Tzafetaas to ‘recite’ the text.
When the customer politely asked why the celebrity architect had been dubbed, Viktor answered with a great artists’ certitude: It works better this way.

Horváth Viktor (média-design szakos hallgató)
Az interjú

Horváth Viktor azt a megbízást kapta, hogy nagyszabású magyarországi kiállítása kapcsán készítsen interjút Erick van Egeraat holland sztárépítésszel.
Az interjú remekül sikerült. Viktor gondolatban elégedetten dőlt hátra a karosszékében, és szürcsölt egyet a képzeletbeli, félszáraz martinijéből.
Másnap, a nyersanyag visszanézésekor derült csak ki, hogy a riportalany első, reflexszerű mozdulata a mikrofon „off” gombjának megnyomása volt. Akkorra Egeraat már elhagyta az országot, így Viktornak más, kevésbé kézenfekvő megoldás után kellett néznie.
Miután egy holland jeltolmács bevonását elvetették, Török Tamás alkalmi riporterrel emlékezetből, jegyzetekből és szemtanúk beszámolója alapján rekonstruálták az interjú szövegét, majd egy hónapos casting után, amely során Viktor, az édesapja és még sokan mások is elvéreztek, végül Tzafetaas Roland színésszel mondatták fel a szöveget.
Amikor a megrendelő udvariasan a felől érdeklődött, hogy vajon miért szinkronizálták le a sztárépítészt, Viktor a nagy művészek meggyőződésével a hangjában csak annyit felelt: így jobban működik.

Kornél Szilágyi (Igor Buharov, director, artist)
The Napkin Holder

In nineteen ninety- three, Kornél travelled to Prague with his friends to meet, so to say, by chance Bohumil Hrabal in the Golden Tiger.
Kornél went to a secondary school specialized on wood industry where he completed his splendid examination work within the frame of woodwork-practicing: a napkin holder. He meant this piece of art as a gift for the admired writer.
They arrived at the pub early in the morning.  The assimilation went a bit irksome; because of the memories of ’68, the parochialist waiters were not very fond of Hungarian guests. Kornél and his friends were loitering quite ill at ease, and when they were in somebody’s way in the small place, they asked permission to sit down to a table belonging to strangers.
It happened at three o’clock in the afternoon, as Kornél was being engaged in his business in the restroom, when Hrabal stood in to a pissoir next to him. Kornél noticed that Hrabal was wearing blue-white crocheted braces.
Kornél quickly finished up with his business, stormed out to their current table, grabbed the napkin holder and rushed back in the restroom.
However, Hrabal was already sitting at the table reserved for him, under a portrait of himself painted in Dalí style. Kornél stepped to him. The lady sitting next to Hrabal gladly translated: “I made this for you.” As a response, Hrabal took out a small photo from his bag that pictured him sitting at the same spot under the portrait made in Dalí style, signed it and handed it to Kornél. “But not because of this….” started Kornél, but Hrabal stopped him: “Just take it, it might come handy for something.”
Kornél likes to finish the story as “…and when three years later Hrabal fell out of the window, do you know what he was holding in his hands? The napkin holder!”

Szilágyi Kornél (Igor Buharov, filmrendező, képzőművész)
A szalvétatartó

Ezerkilencszázkilencvenháromban Kornél Prágába utazott a barátaival, hogy az Arany Tigrisben, mintegy véletlenszerűen, találkozzon Bohumil Hraballal.
Kornél faipari szakközépiskolába járt, ahol a famegmunkálás gyakorlását célzó óra keretei között elkészítette remekbeszabott vizsgamunkáját: egy szalvétatartót. Ezt szánta ajándékul a csodált írónak.
Korán reggel érkeztek a kocsmához. Nehézkesen ment az asszimiláció, a sörözőben a ’68-as emlékek miatt a lokálpatrióta pincérek nem nagyon kultiválták a magyar vendégeket. Kornélék feszengve ácsorogtak, ha nagyon láb alatt voltak a kis helyiségben, bekéredzkedtek idegen asztalokhoz.
Délután háromkor történt, hogy Kornél épp a mosdóban ügyködött, amikor Hrabal beált mellé a szomszédos piszoárhoz. Kornél megfigyelte, hogy Hrabal kis kék-fehér horgolt csuklóvédőket visel.
Kornél gyorsan elvégezte a dolgát, kirohant aktuális asztalukhoz, felkapta a szalvétatartót, és rohant vissza a mosdóba.
De Hrabal akkor már a neki fenntartott asztalnál ült, az őt ábrázoló Dalí-stílusú festmény alatt. Kornél odalépett hozzá. A Hrabal mellett ülő hölgy készségesen tolmácsolt: „Ezt neked készítettem.” Erre Hrabal elővett a táskájából egy kis fényképet, ami ugyanott, a Dalí-stílusú kép alatt ülve ábrázolta őt, aláírta és átadta Kornélnak. „Nem ezért…” , kezdte Kornél, de Hrabal leintette: „Tedd csak el, jó lesz még valamire.”
Kornél szereti úgy befejezni ezt a történetet, hogy „és amikor három év múlva Hrabal kiesett az ablakon, tudod mi volt a kezében? A szalvétatartó!”

Szabolcs Pálfi (animation director)
Screening

With the years passing by, Szabolcs, a faithful regular customer of the used photo equipment store on Kálvin square earned the trust of the store’s strict boss. Szabolcs had registered a super 8 mm projector, and when the projector arrived, he appeared in the store.
The machine was in an almost spotless condition, but Szabolcs put himself on caution. I want to try it, he said. I would love to show you, how it projects, but we don’t have any film with which we could try it out, the boss replied. Szabolcs felt reluctant: should I buy the projector if I don’t even know whether it’s good or not, he contemplated. Well, there is actually a film, the boss said, that could be slipped in. Well, let’s slip it in then, said Szabolcs. But it’s THAT kind of a film, replied the woman. What kind? Szabolcs asked. Porn, she replied.
Finally Szabolcs insisted so vehemently, that the boss surrendered. She was a tough lady and a true businesswoman.
Since the projector had proved to be flawless, that day at eleven am., the screening of the porn movie took successfully place in the used photo equipment store on Kálvin square. Customers were coming and going, the time quickly passed until noon.

Pálfi Szabolcs (animációs filmrendező)
Vetítés

Mint hűséges törzsvásárló, Szabolcs az évek során elnyerte a Kálvin téri használt fotócikk kereskedés egyébként szigorú főnöknőjének a bizalmát. Előjegyeztetett magának egy super 8mm-es vetítőgépet, és mikor a gép megérkezett, Szabolcs megjelent a boltban.
A gép szinte kifogástalan állapotban volt, de Szabolcs óvatosságra intette magát. Ki szeretném próbálni, mondta. Szívesen megmutatnám, hogyan vetít a gép, de nincs hozzá film, amivel ki lehetne próbálni, mondta a főnöknő. Szabolcs húzódozott, hogy vegyem meg, ha nem tudom, jó-e egyáltalán, mondta. Hát, valójában volna itt egy film, mondta a főnöknő, amit be lehetne fűzni. Hát akkor fűzzük be, mondta Szabolcs. De ez ’olyan’ film, mondta a főnöknő. Milyen, mondta Szabolcs. Pornó, mondta a főnöknő.
Végül Szabolcs addig-addig kötötte az ebet a karóhoz, míg a főnöknő megadta magát. Kemény asszony volt, és vérbeli üzletember.
Mivel a vetítőgép minden szempontból hibátlannak bizonyult, aznap délelőtt tizenegykor a Kálvin téri használt fotócikk-kereskedésben sikeresen levetítették a pornófilmet. A vásárlók közben jöttek-mentek, szinte elrepült a délelőtt.

Big stories, tiny winces | Nagy történetek, apró rezzenések
Project, concept | projekt, koncepció: László Csáki Photo | Fotó: Árpád Horváth Screenplay, text | szöveg, szerkesztés: Virág Zomborácz

Photo series | fotósorozat, durst lambda print on dibond | durst lambda print dibond lemezen, 9 piece | darab, 125×125 cm, 2008